Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Mostantól teljesen átjárható a Móricz Zsigmond körtéri Gomba épülete. Júliustól kulturális és vendéglátó helyiségek és egy jegyiroda is üzemel majd benne.
A budapesti, Móricz Zsigmond körtéri Gomba épülete mostantól teljesen átjárható, július végétől pedig a három körcikkből kettő kulturális és vendéglátó helyiségként, egy pedig jegypénztárként szolgálja majd a lakosságot – mondta Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere az épület keddi átadóján az MTI-nek.
A polgármester kiemelte: az 1942-ben épített, műemléki védettséget élvező, az utóbbi időben jelentősen leromlott állapotú Gomba épülete megújult formájával valódi közösségi térként kapcsolódhat vissza a XI. kerület életébe.
Felidézte, hogy az épület megújítása korábban nem tartozott a kulturális városközpont kialakításáról szóló projektben, de végül sikerült azt kiterjeszteni és a csaknem 400 millió forintos beruházás felét az önkormányzat, a másik felét az Európai Unió finanszírozta.